;
Beszámoló a Teradata Partners konferenciáról - 5. rész
2008. október 17. Adattárházak · Konferencia · Teradata

Cikksorozatunk befejező része a kíméletlen piaci versenyről és a nagy család előnyeiről. Előzmények: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész.

Az adattárházas piac az utóbbi időben az érdeklődés kereszttüzében áll. Néhány rövid év alatt több mint egy tucat új generációs szállító jelent meg (például Netezza, Greenplum, Vertica), miközben a hagyományos IT óriások is új, speciálisan a DW piacra célzott termékekkel jelentek meg (HP Neoview, Oracle Exadata) vagy akár komplett cégeket vásároltak fel (Microsoft). Hogyan reagál ezekre a változásokra a Teradata?

A versenyzés jó
A kérdésben az alaphangot a cég főtechnológusa, Stephen Brobst adta meg, aki már a hétfői megnyitó előadásban előhozta néhány perc erejéig a témát. Azt mondta, hogy a Teradata csak örül a versenynek, hiszen az új szereplők megjelenése egy piacon biztos jele annak, hogy az adott területen egészséges növekedés várható a jövőben is. Aggódni akkor kell egy cégnek, amikor a konkurencia kezdi elhagyni a piacot, mert már nem lát benne fantáziát.

A meglehetősen nagy önbizalomról árulkodó kijelentés hátterét Ed White, a cég platformokért felelős marketingvezetője világította meg egy beszélgetés során. A szakember álláspontja szerint a jelentősen felerősödött a piaci verseny és a számos új konkurens ellenére a cégnek továbbra is minden oka megvan az optimizmusra.

A felső szegmens
A Teradata az adattárházakat két nagy csoportra osztja. A felső szegmensben a nagy adatmennyiség és felhasználószám mellett a komplex terhelési profil a jellemző, azaz a hagyományos riportok, az ad-hoc lekérdezések együttes jelentkezése a bonyolult adatbányászati jellegű feldolgozásokkal és a közel valós idejű adatbetöltésekkel.

Ebben a szegmensben a Teradata véleménye szerint nagyon kevés az igazi versenytárs. Az USA piacán érezhető az IBM jelenléte a P osztályú szervercsalád és a DB2 adatbáziskezelő révén, és az Oracle is rendelkezik bizonyos piaci trakcióval, azonban ezek nem jelentenek valódi alternatívát a high-end rendszereknél. Érdekesség, hogy hardver szempontjából a Teradata manapság már meglehetően standard komponensek használ (4 magos Intel processzorok, gigabites Ethernet hálózati egységek, szabványos SAS és FC csatolású merevlemezek), hasonlóan a versenytársakhoz. Az igazán nagy rendszerek terén élvezett előny tehát alapvetően a masszívan párhuzamos architektúrából és a kifinomult szoftveres megoldásokból származik.

A csúcskategóriájú rendszereknek persze van egy komoly hátulütője, és az a magas ár. A Teradata zászlóshajójának számító 5550 platform árazása terabájtonként 200.000 dollárnál kezdődik, és ehhez még igen jelentős implementációs költségek is járulnak. Így egy 5-10 terabájtos adattárház, amely Magyarországon sem számít már kiemelkedően nagynak, bizony több százmillió forintos beruházást igényelt a leendő ügyfelek részéről. Ezt a meglehetősen nagy piaci rést célozták meg az új generációs adattárházakat fejlesztő start-up cégek is, akik a Teradatához hasonlóan masszívan párhuzamos elven építik felébe-harmadába kerülő rendszereiket, amelyekkel egy terabájt adat tárolása csak 60-80 ezer dollárba kerül.

Megindul a családtervezés
A kedvező árszintnek köszönhetően az új cégek szép sikereket értek el, a legnagyobb (és már tőzsdén is szereplő) Netezza a 2009-es pénzügyi évben már közel kétszázmilliós árbevételre számít. Az üzletek jelentős része olyan ügyfelektől jön, akik a Teradata rendszereit is használják. Ilyenkor általában az a helyzet, hogy az igazán nagy terhelést jelentő döntéstámogató alkalmazások maradnak a Teradat platformon, de a kevésbé intenzív, vagy a költség/haszon elemzés alapján kisebb fontosságú elemzési területek költöznek át az új, olcsóbb hardverre.

Ez a felállás alapvetően kedvező volt az új szállítóknak, de annál kevésbé a Teradatának, amely nemcsak potenciális bevételt veszített el így, de versenytársait is hozzásegítette a nagyvállalati tapasztalatok és referenciák megszerzéséhez. A cég tisztában volt vele, hogy az adattárházas piac középső-alsó szegmensében is meg kell jelennie, méghozzá inkább előbb, mint utóbb. Szerencsére az NCR-től való 2007-es leválás szabad utat nyitott a korábbinál jóval dinamikusabb és agresszívebb termékfejlesztésnek.

A 3+1 testvér
A cég önállósulása után alig kellett fél év, és megszületett a válasz: 2008. áprilisában a cég háromtagú platformcsaláddal jelent meg. Az igazi újdonság az ár/teljesítmény viszonyra optimalizált középső tag, a Teradata 2500 volt. Az 5500-as nagy testvérhez képest alig több mint feleannyiba kerülő új rendszerrel a cég két fronton is támadást indíthatott. Egyik oldalon már meglévő ügyfeleinél immár sikeresen verhette vissza az új versenyzők támadásait, hiszen a közel azonos árszint lehetővé tette az egyéb szempontok előtérbe helyezését. Így egy esetleges bővítésnél már bátran hivatkozhatott a Teradata az egységes platform előnyeire, mind a szükséges üzemeltetői szaktudás, mind a különböző környezetek könnyű összekapcsolása terén.

A másik megnyíló terület a szokásosnál kisebb méretű új ügyfelek megszerzése volt. A 2500-est már olyan cégek is megengedhették maguknak, akik korábban valószínűleg más szállítókhoz fordultak volna. Az új platform a bevezetése óta eltelt fél év alatt szép sikereket ért el, a cég pedig szeptemberben megjelentette a továbbfejlesztett utódot, a 2550-es platformot, amelynek árát a Partners konferencia idejére már a lélektani határnak számító 99.000 dollár /terabájtos szintre csökkentették. Valószínűleg ez a rendszer fog főszerepet kapni a hazai piacon is, mivel a Teradata szeretne legalább 3-5 ügyfelete szerezni a közismerten költségérzékeny hazai vállalatok közül.

A család legfrissebb tagja, a a most bejelentett 1550-es Extreme DW Appliance kicsit kilóg a sorból. Nem a két nagyobb testvér kevesebbet tudó, ám olcsóbb testvérkéje, hanem speciálisan az igen nagy lemezterületet, de csak szerény számítási kapacitást igénylő alkalmazási területre szánt céleszköz (pl. archiválás törvényességi célokra, weblogelemzés).

Családi értékek
Az új, az eddiginél jóval szélesebb igényspektrumot lefedő termékkínálattal a Teradata valóban jó pozíciót mondhat magáénak. Hozzávéve ehhez a masszívan párhuzamos rendszerek építése és üzemeltetése terén évtizedek alatt összegyűjtött mérnöki tapasztalatokat, a kifinomult szoftveres eszközöket és a több ezer fős, szinte minden iparágban járatos tanácsadói gárdát, a Teradata várhatóan továbbra is a vállalati adattárházak piacának meghatározó szereplője marad.

A Teradata Partners konferencia 2008. október 12. és 16. között Las Vegasban kerül megrendezésre. Munkatársunk az eseményen a Teradata meghívott vendégeként vesz részt.

Képgaléria

Az adattárházas platformok jellemzői

A Teradata platformok felépítése

Az egyes családtagok tulajdonságai