Beszámoló a Tervezés 2011 szakmai találkozóról
2010. szeptember 24.
OLAP · Business Objects · Cognos · Jedox Palo · Konferencia
Az IFUA Horváth & Partners hagyományos rendezvényén a hazai piacon hozzáférhető tervezési szoftverek széles választéka is bemutatásra került. Kitekintés a magyar gazdaságra Az aktuálisan éppen a jövő évi tervezésben nyakig elmerült kontrollerek számára érdekes összefoglalóként szolgált a Navigátor benchmark felmérés eredményeinek ismertetése. A kutatás, amelynek adatgyűjtésére 2010 nyarán került sor, bemutatta, hogy a magyar vállalatok hogyan reagáltak a gazdasági válságra. A sok szempontból tanulságos eredményekből egy BI szempontból érdekes adatot érdemes kiemelni: a vállalatok négyötöde tervezi megváltoztatni a vezetői információszolgáltatás rendszerét vagy tartalmát, és több mint kétharmaduk a tervezési folyamatot is újragondolja. Vállalati előadások A program zömét azok az előadások alkották, ahol az egyes vállalatok képviselő számoltak be saját tervezési gyakorlatukról. Az előadók az iparágak széles választékát lefedték, szerepelt köztük a hagyományosabb pénzügyi és távközlési terület mellett a közmű, az államigazgatási és az egészségügyi szektorok egy-egy képviselője is. A sokféle érdekes tervezési kérdést felsorakoztató prezentációk között érdekes színfoltot jelentett a Telenor különböző tervezési szinteket és időtávokat taglaló előadása, amelyhez még a konkurens Magyar Telekom munkatársainak is volt néhány kérdése, illetve a Dunántúli Regionális Vízművek értékesítési elemzéseket bemutató anyaga. Tervezési piactér A konferencia különlegessége az a kezdeményezés, amellyel az IFUA a különböző tervezési szoftverek közötti eligazodást igyekszik segíteni. Az előtérben felállított demonstrációs standokon párhuzamosan futó bemutatók segítségével gyorsan áttekintést lehetett szerezni a különböző szoftvercégek kínálatáról. A kiállítása választéka szinte teljes volt, az IBM-Cognos és az SAP-Business Objects által szállított többféle kontrollingmegoldás mellől csak az Oracle Hyperion szoftverei hiányoztak. A nyílt forráskódú szoftverek kedvelőinek öröm volt látni, hogy nagy gyártók termékei mellett már a Jedox PALO is önálló standot kapott. A kiállítás másik érdekessége az IFUA saját fejlesztésű tervezési keretrendszere volt, amely Cognos TM1 és Microsoft Sharepoint alapokra építkezik. A keretrendszer használatával a központi kontrolling szabadon használhatja sokdimenziós modellezésre és a tervezési munkalapok összeállítására a TM1 eszközkészletét, a tervezési adatszolgáltató szervezeti egységek pedig a Sharepoint környezetben, sima Microsoft Excel alkalmazásával képesek kitölteni és feladni a tervezési táblákat. Az új megoldás fő előnyei a testreszabhatóság és a kevesebb OLAP licensz használatából származó költségmegtakarítás.
|