;
Beszámoló a Teradata Universe konferenciáról - Első rész
2011. április 11. Adattárházak · Konferencia · Teradata

Helyszíni tudósításunk Barcelonából, a Teradata regionális adattárházas rendezvényéről

Az első nap délelőttjén plenáris előadásokra és termékbejelentésekre került sor, a Teradata vezetőinek és meghívott vendégek közreműködésével, míg délután három párhuzamos szekcióban ügyfélelőadások és esettanulmányok következtek.

A világelső hibrid platform
Az első konferencianap megnyitóját Hermann Wimmer, a Teradata EMEA régiójának elnöke és Scott Gnau, a cég fejlesztési vezetője tartotta.

Itt került sor a Teradata új 6680 adattárházas platformjának bejelentésére, amely elsőként ötvözi az SSD lemezek sebességét és a hagyományos merevlemezek kapacitását. A megoldás kulcsa az az intelligens tárolószoftver (Teradata Virtual Storage), amely a lekérdezések forgalmát figyelve azonosítja, hogy mely adatok számítanak "forrónak", azaz gyakran használtnak, és ezeket automatikusan az SSD-kre mozgatja. Így a rendszer sebessége a használat közben úgy fog nőni, ahogy a fontos adatok egyre nagyobb része lesz elérhető az SSD lemezekeken.

A Teradata korábban is kínált egy tisztán SSD alapú, kisebb adatmennyiségek fogadására alkalmas szervert, de a 6680 az első olyan kiszolgáló, ami egyszerre képes a sebesség és a kapacitás iránti igényeket kiszolgálni. A költségérzékeny vásárlók számára is készül majd egy verzió 6650 néven, amely alapesetben nem tartalmaz SSD lemezeket, de azok később bővítésként beépíthetőek.

Az új 6680/6650 szervercsaládot bemutató prezentáció megtalálható itt.

Céges eredmények és globális kitekintés
A plenáris előadások sorát a cég első embere, Mike Koehler folytatta, aki a Teradata sikereiről számolt be.

A cég árbevétele az elmúlt néhány évben 1,7 milliárd dollár körül mozgott, azonban tavaly már 13%-os növekedést sikerült elérni, így az összbevétel meghaladta az 1,9 milliárdot. Az idei évre is hasonló mértékű növekedést vár a cég, így szinte biztosan át fogják lépni a kétmilliárdos határt.

A pénzügyi eredmények mellett más elismeréseket is kapott a cég, így beválasztották a stratégiai szempontból legfontosabb szállító közé és ismért elnyerte a legetikusabb vállalat címét is.

Koehler előadása után Clay Shirky, a szociális médiák szekértője beszélt az ügyfélkapcsolatok átalakulásáról és a kreativitás szerepéről a behálózott világban, majd a Telefonica távközlési vállalat BI vezetője számolt be a cég számos országra kiterjedő adattárházának történetéről.

Az információ gyönyörű
Az utolsó plenárist előadást David McCandless, az Information is Beautiful című könyv és blog szerzője tartotta, aki látványos adatvizualizációk és infografikák készítésével foglalkozik.

A szemet gyönyörködtető és tanulságos ábrák sokaságát felvonultató előadásből többek között kiderült, hogyan internetes keresésekben a szexet csak a Facebook és a Youtube képes megelőzni. A videó formájában is megnézhető Debtris pedig a költségvetés számait hasonlítja össze más jellemző kiadásokkal.

Szekcióelőadások és gálavacsora tornyokkal
A délután folyamán egymás mellett több szekcióban - Business Intelligence, Business Strategy, Business Value - folytak az előadások. Az előadók között megtalálható volt a Coca-Cola, a PayPal, a KNP telekomcég, a Cisco és az Air France-KLM.

A nap zárásaként a Barcelona szívében található művészeti múzeumban került sor a gálavacsorára. A vendégeket a vacsora során flamencotáncosok szórakoztatták, majd az este fénypontjaként a helyi hagyományok előtti tisztelgésként egy impozáns, többszintes emberi gúlát alakított ki egy több tucat felnőttből és gyerekből álló előadócsapat.


A Teradata EMEA Universe konferencia 2011. április 10. és 13. között Barcelonában kerül megrendezésre. Munkatársunk az eseményen a Teradata meghívott vendégeként vesz részt.