Az érzelmek bajnoksága: Twitter elemzés a Premier Liga fináléjáról
2012. július 18.
Adatbányászat
Az IBM kutatói azt vizsgálták, hogy a Twitter üzenetek alapján hogyan változott a szurkolók hangulata az angol bajnokság záró fordulójában. Döntés az utolsó percekben Emlékezetes módon idén az utolsó fordulóra maradt a döntés a Manchester United és a Manchester City csapata között. A ManU bajnoki címéhez az kellett, hogy megnyerjék saját meccsüket a Sunderland ellen, és a Manchester City pedig pontot veszítsen a QPR csapatával szemben. A Manchester United viszonylag biztonsággal hozta is a saját meccsét. A másik oldalon viszont egymást követték a drámai fordulatok. A City vezetett 1:0-ra a félidőben, azonban a QPR a második félidő elején először kiegyenlített, majd egy bekapott piros lap ellenére 10 emberrel is megszerezte a vezetést. A ManU így már-már bajnoknak érezhette magát, hiszen a Citynek mindenképp győznie kellett a trófea elnyeréséhez. A 90-ik perc végén még mindig 2:1-re vezetett az emberhátrányban játszó QPR, azonban a hosszabbításban a Manchester City először kiegyenlített, majd a 94. percben belőtte a harmadik, győztes és egyben bajnoki címet jelentő gólját. Az elemzés háttere A meccs alatti Twitter forgalmat az IBM szakemberei dolgozták fel egy Netezza adattárházas célrendszer és az R statisztikai nyelv segítsével. Az eredményekről egy részletes blogposztban, illetve egy konferencia előadásban is beszámoltak.
A hangulatok változása a Twitteren Az összefoglaló diagram legérdekesebb része a középső harmad, ahol jól nyomonkövethető a kék színnel jelzett City- és a piros ManU-drukkerek hangulátnak viharos változásai a pályán történő események hatására.
|