Válogatás 2011. eseményeiből - Microsoft, MicroStrategy, SAS
2012. január 9.
Üzleti intelligencia · MicroStrategy · Microsoft · SAS
A folytatásban három olyan élvonalbeli cég következik, melyek mindegyike erős hazai jelenléttel rendelkezik. A Microsoft 2011-ben Az év elején jelentették be a HP-vel közösen fejlesztett DW és BI célplatformokat. A HP Business Decision Appliance és a HP Enterprise Data Warehouse Appliance bemutatására májusban Budapesten is sor került egy egész napos BI rendezvény formájában. A nyáron jelent meg a Parallel Data Warehouse frissítése, amelynek érdekessége a szélesebb platformtámogatás mellett a Hadoop interfészek megjelenése volt. A Microsoft egyre határozottabban fordul a Hadoop felé, mutatja ezt az Azure felhőben futó Microsoft-féle Hadoop keretrendszer bétaváltozata is, ami az év vége felé jelent meg. A sokáig csak Denali kódnéven ismert új SQL Server verzióról októberben hullott le a lepel, ekkor jelentették be, hogy SQL Server 2012 néven az idei év első felében fog megjelenni. A számos technikai újdonság mellett árazási szempontból fontos változás az eddigi helyzethez képest, hogy az új SQL Serverből fog készülni egy külön BI célokra szolgáló, költséghatékony licenszelést lehetővé tévő kiadás is. Az SQL Server 2012 november vége óta már szabadon kipróbálható, ekkor jelent meg az első szabadon letölthető Release Candidate verzió. A Microsoft a mobil BI terén is komoly lépésekre készül, a szintén ősszel bejelentett stratégia szerint hamarosan a redmondi cég is támogatni fogja az elterjedtebb okostelefonokat és táblagépeket. A MicroStrategy 2011-ben A függetlenségét továbbra is őrző cég a szokásoknak megfelelően az év elején tartotta nagy felhasználói konferenciáját, ahol számos érdekes fejlesztésre derült fény. Az újdonságok listájában szerepelt a felhőalapú környezetek támogatása, a mobil eszközökről indított tranzakciók kezelése és egy új, látványos adatvizualizációs felület is. A tavasz során megjelent MicroStrategy 9.2-ben aztán Visual Insight néven mutatkozott be az új szoftver, amely többek között könnyen kezelhető hőtérképek segítségével képes gyorsan áttekinthetővé tenni nagy, sokváltozós adathalmazokat. A nyáron megrendezett európai felhasználói konferencián újabb fejlesztésekkel rukkolt elő a cég. Ekkor jelent meg a januárban már megszellőztetett a MicroStrategy Cloud és a Transaction Services. A szociális analitika területén is jelentek meg újdonságok: a Facebook Gateway a vállalatok számára teszi lehetővé a közösségi oldalakon keletkező adatok elemzését, a végfelhasználók pedig több ingyenesen használható kisalkalmazást - Alert, Wisdom, Emma - kaptak. Az ősz híre volt még a Personal Cloud szolgáltatás elindítása, amely segítségével bárki feltöltheti és elemezheti adatait a MicroStrategy által üzemeltetett szervereken, az év végére pedig a többszörös díjnyertes Microstrategy Mobile alkalmazás Androidos verziója is megjelent. A SAS 2011-ben A SAS Institute a tavalyi évet azzal a bejelentéssel indította, hogy tovább folytatta évtizedekre nyúló növekedési sorozatát, mivel 2010-ben 5%-kal bővült a cég árbevétele. Szintén a sikerek kategóriába tartozott az a februári hír, hogy a SAS kampánymenedzsment eszközeit vezeti be a Magyar Telekom és az Erste Bank. Technológiai fronton a fő esemény a SAS 9.3 verziójának megjelenése volt, aminek fókuszában a nagyméretű adatbázisok elemzése áll. A SAS a High Performance Computing kezdeményezés keretében többek között a Teradata és az EMC Greenplum adattárházas eszközeire kínál integrált analitikai szoftvereket. A fontosabb technológiai újdonságok közé tartozik még a terület specialistájának számító MeLLmo-val közösen készülő mobil BI megoldások bejelentése és a nagy sebességű párhuzamos számításokat lehetővé tévő grid és in-memory technológiák fejlesztése is. A saját R&D tevékenység mellett a SAS nem hanyagolta az az akvizíciókat sem: az Assetlink felvásárlásával a marketingautomatizáció területén erősítette a portfólióját. Végül egy nem szigorúan szakmai, de a vállalati kultúrájára igen büszke SAS számára fontos hír, hogy a cég ismét számos országban elnyerte a legjobb munkahelynek kijáró elismerést.
|