Kedvezőbb árazás és önkiszolgáló adatelőkészítés a Tableau új kiadásában
2018. április 24.
Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció · Tableau
A Tableau ma bejelentette platformjának legfrissebb változatát, amely immár a 2018.1 névre hallgat. Korábban a cég hagyományos verziószámokat használt a terméknevekben (az utolsó verzió a 10.5 volt), de most áttért a megjelenés időpontjára utaló szabványra. Az új verzióban már elérhető a Tableau adatelőkészítő eszköze, valamint megjelent a különösen nagyobb ügyfeleknek kedvező Viewer licenszelési opció. Termékújdonságok A legfontosabb újdonság a Tableau Prep, amely a bétaidőszakban Project Maestro néven futott. A Prep lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy SQL írása helyett vizuálisan módon végezzék az adatok előkészítését, tisztogatását és transzformálását. A Prep támogatja az adathalmazok összekapcsolását, szűrését, aggregálását és átalakítását, az eredmények pedig közvetlenül elmenthetőek a Tableau saját, magasan optimalizált formátumaiban is (.td és .hyper). A Prep fontos új képességekkel egészíti ki a Tableau patformot. A felhasználók eddig jellemzően egyéb eszközökkel végezték az adatelőkészítést (például Alteryx vagy Knime), ami vagy további jelentős licenszköltségekkel, vagy bonyolultabb munkafolyamatokkal járt. A Tableau 2018.1 számos egyéb újdonságot is hoz, ami közül még az adatforrások webes kezelését érdemes kiemelni. Eddig erre csak a vastag kliensként működő Tableau Desktop volt képes, az új verzióval azonban már a teljes elemzési életciklus elérhető lesz böngészőből is. Licenszelési változások A Tableau az elmúlt időszakban jelentős piaci nyomásnak volt kitéve a konkurencia, különösen a Microsoft részéről. A Power BI komoly piaci részedésre tett szert mind globálisan, mind Magyarországon, ami jelentős mértékben igen kedvező árazásának volt köszönhető. A Tableau tavaly már áttért az elsődlegesen előfizetéses árazási modellre, de így is a Power BI Pro havi 10 dolláros árával szemben a Tableau olcsóbb, böngészőből elérhető Server licensze havi 35, a mindent tudó Desktop Professional pedig havi 70 dollárba került. A ma bejelentett új árazási modell két fő változást hoz. Az immár Creator névre hallgató professzionális kiadás mostantól tartalmazza a Prep-et is, amit a támogatással rendelkező Desktop felhasználók is ingyen megkapnak. Jár a Creator licenszekhez továbbá egy ingyen Server vagy Online elérés is, amit eddig külön kellett megvenni a Desktop szoftverekhez. Ezekkel a módosításokkal a továbbra is havi 70 dollárba kerülő Creator jóval kedvezőbb ár/érék aránnyal fog rendelkezni. A nagyobb ügyfelek számára pedig a Viewer opció megjelenése a fontos újdonság, amely havi 12 dollárért teszi lehetővé a már kész dashboardok és jelentések elérését, amihez eddig minimum a 35 dolláros Server licensz kellett. A Viever minimálisan 100-as csomagban rendelhető meg, így az egészen kis projektek számára nem lesz releváns, de már egy 50 felhasználós tipikus installáció licenszelése is jóval olcsóbb lehet az eddigiekhez képest.
|